„Kitárulkozásom megnövelte a testfelületemet. Ő pedig átadta magát a vágyamnak.”
- részlet Drozdik Orsolya a Piros kép című írásából. A sorozat eddigi kötetei: Szomjas oázis és az Éjszakai állatkert.
„Néztem az arcát. Nagyon megváltozott. Koromfekete haja majdnem teljesen fehér lett. Pont annyi év múlt el azóta, mióta szétváltunk, mint amennyit együtt töltöttünk. 13 éve annak, hogy nem töltjük a reggeleket egymáson fekve. Kedvenc nyugalmi helyzetem volt szeretkezéseink után, hogy olyan nagy bőrfelületen érintkezzem vele, amekkorán csak lehetséges. Kitárulkozásom megnövelte a testfelületemet. Ő pedig átadta magát a vágyamnak...
A testének felületét, mint egy takarót szerettem elképzelni, de még annál is jobban szerettem, ha én voltam az ő takarója. Most ahogy ültünk, megint egy végtelen takaróvá lettem, olyan naggyá, amely az egész világot is be tudja takarni. Az ő testfelülete pedig az én egész világomat. Nem akartam becsukni a szememet, mert pontosan éreztem péniszének simaságát, meg azt is, hogy milyen mélyre tud belém hatolni. Most már Olaszországról beszélt. A bőröm, mint a kiszáradt tengerparti homok a vizeletet, szívta magába a szavait. Egy óriási bőrfelületté váltam. És ráfeszültem a kiszáradt és sivár tenger medrére. A világ tág és szellős volt. Megnőtt a horizont, és én még jobban kifeszültem. Saját mélységemmé váltak a szavai bennem. Egy óriási vöröses nap jött fel a kiszáradt tenger homokos medre felett a horizonton. Vagy talán lement, mert nagyon piros volt. A testem betöltötte az egész világot, amelyet a tenger medre és az ég végtelensége alkotott, és szélesre tárulva a végtelen lehetőségét ígérte.”
„Lesétáltunk a South Seaportra. A Manhattan híd alatt belém karolt. Vagy én karoltam belé és ott lebegtem a karján, ő pedig, mint egy folytonosan alakuló forma, körém fonódott. És mesélt a New York-i épületek történeteiről. Minden mondata egy jól komponált rövid zenemű, ami két centiméterrel az aszfalt fölött táncoltatott. Szorosan átöleltük egymást. Az utolsók voltunk az étteremben, a konyha már becsukott, de azért kiszolgáltak bennünket. A pincérnő gyönyörű volt és francia akcentussal beszélt. Az étterem óriási ablakai a tengerre néztek. Az olasz tészta nem volt túl jó, alig ettem belőle. Fehér bort ittunk hozzá, ami viszont ízlett. Bob fizetett, és elindultunk az én loftom felé. Teljesen összefonódva, szétválaszthatatlanul, mint akik összenőttek. Egy percnek tűnt az egész séta, pedig talán egy óra is lehetett, amíg így imbolyogva a műtermemhez érkeztünk. A kapuban hosszú ideig egymás szájára tapadva álltunk, majd azt kezdtem mondogatni, hogy „felhívhatnálak, de mégsem hívlak”. Ő meg azt mondogatta, hogy „nem állnék jót magamért”, és elment.
Felmentem, lefeküdtem a díványra, és éreztem, hogy zuhanok. Órákig zuhantam és zsugorodtam, ebből tudtam meg, hogy milyen magasan jártam, és milyen nagyra nőtt a testem. Rájöttem, hogy nem két centire lebegtem az aszfalt felett, hanem sokkal magasabban. És csak zuhantam és zuhantam. Olyan volt, mintha a tengerszint alatt lettem volna már, legalább kétszáz méterrel. Folyt a könny a szememből. Úgy öleltem magamhoz megalkotott világomat, hogy majd megfulladtam. Tudtam, hogy az üresség, amelyet hónapok óta éreztem, az mind szomorúság volt csupán. Becsaptam magamat, mikor azt gondoltam, hogy nem érzek semmit. A bánat úgy szakadt fel belőlem, mint a felhőszakadás, ami aztán két napig fülsüketítő zajjal zuhogott a távolság bádogtetejére. Tudtam, hogy várnom kell, míg elmúlik. De tudtam, hogy el fog múlni. Talán egy hétig, talán csak napokig fog tartani.
Előbb a megértés és együttérzés, majd a düh, később a tomboló frusztráció uralta az óráimat. Két napig nem tudtam semmit sem csinálni, aztán minden megint normális lett. Örültem, hogy a felszínre bukkanva testem valódi méreteire találtam. A harmadik napon elővettem egy új vásznat. A képhez kikevertem két színt, a vöröset és a kéket. A kikevert két szín csak nagyon kicsit hasonlított a szoknyám és a nadrágja színére. A negyedik napon átfestettem, és kihagytam a nadrágja kék színét. A cinóberből, kraplakkból és nápolyisárgából kevert mélyvöröset most használtam először. A piros variációi a kép felületét szinte szétfeszítették.”
- részletek Drozdik Orsolya a Piros kép című írásából, mely megjelent a Kitakart Psyché sorzatban. A sorozat eddigi kötetei, a Szomjas oázis és az Éjszakai állatkert a női testről, illetve szexualitásról szólnak.
Részletek olvashatók az antológiákból itt:
Mit mondtak a Szomjas oázisról ők hatan?
Kepes, Makk, Vekerdy, Csányi, Hajós, "Esterházy"
http://szomjasoazis.blog.hu/2009/08/06/mit_mondtak_a_szomjas_oazisrol
Forgách András
12 NŐ VOLTAM
http://bookline.hu/product/home.action?_v=Forgach_Andras_12_no_voltam&id=124225&type=22
Miről szól a Dzsungel a szívben és A szív kutyája?
http://dzsungelaszivben.blog.hu/2010/10/25/mirol_szol_a_dzsungel_a_szivben_es_a_sziv_kutyaja_3
A szív kutyája - Dzsungel a szívben:
Szerzők fotói:
http://dzsungelaszivben.blog.hu/2011/01/29/a_sziv_kutyai_bemutatkoznak_szerzok
ANYÁDNAK RENDÜLETLENÜL!
http://szomjasoazis.nolblog.hu/archives/2011/04/27/ANYADNAK_RENDULETLENUL/
Az apák persze nem kevésbé különös szerzetek,
mint az anyák
http://dzsungelaszivben.blog.hu/2011/05/03/mirol_szol_a_dzsungel_a_szivben_es_a_sziv_kutyaja_3
Részleteket olvashatsz az antológiákból itt:
"JÖTT UTÁNAM MINT EGY SEBZETT BÖLÉNY"
http://mindenamino.blog.hu/2011/09/25/jott_utanam_mint_egy_sebzett_boleny_meztelenul_birkoztunk_a_lepcsohazban
HAJÓS ANDRÁS FELTÁMADT! GYŐZTEK A DEFIBRILLÁTOROK
http://mindenamino.blog.hu/2011/09/05/hajos_andras_feltamadt_gyoztek_a_defibrillatorok_1
Az antológia sorozat hozzáférhető itt:
www.alexandra.hu
A sorozat anyaszerkesztője:
Forgács Zsuzsa Bruria
Utolsó kommentek