Forgács Zsuzsa Bruria:
A Nap, a Hold és a Klitorisz - manifesto a női orgazmusról…
Eredeti közlés: Forgács Zsuzsa: A Nap, a Hold és a Klitorisz
Magyar Narancs - XIII./15. 2001. április 12. 20-21. és 42-43. old.
"Nem azért találta fel az ősember a kezet, hogy aztán a férfiak azt higgyék, mindent a farkukkal kell elintézni." F. Zs. Brr.
Ha az isten villás farkat adományozott volna a férfiaknak, nyilván nem lett volna szükség arra, hogy a freudista pszichoanalitikusok és követőik kerek egy évszázadon át gyártsák elméleteiket arról, hogy a klitorisz milyen módon melegágya minden női devianciának, abnormalitásnak, neurózisnak, hisztinek, immoralitásnak és igen, kapaszkodjunk meg: magának a FRIGIDITÁSNAK is. Persze nem is olyan nyilván. Mert lehet ugyan, hogy a villás farok (kompatibilis méret esetén) minden különösebb odafigyelés nélkül tudott volna örömöt okozni a klitorisz gazdájának - és isten feltételezett céltudatos rendeléseként ez persze automatikusan legitim és felszentelt aktusa is lehetett volna a faroknak -, de ez még nem küszöbölte volna ki azon elméletek szükségességét, melyek segítségével a villás farok birtokosai a nőket passzivitásra, feltétlen megadásra és engedelmességre tudják kényszeríteni. És persze arra, hogy ne csak a világot, saját magukat is elsősorban a férfiak szükségletein, érdekein, elvárásain és interpretációin keresztül szemléljék. Ahogy egy csatározásban és megadásban edzett barátnőm fogalmazta sanyarúan: "Egész életemben arra lettem trenírozva, hogy szembehelyezkedjek magammal. Egy nő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kiindulópontja lehessen saját magának cselekedeteiben." Mert a búbánatos gyakorlat mind a mai napig azt mutatja, hogy a nők nemcsak társadalmi tevékenységeik során nem indulhatnak ki - magától értetődően - saját szükségleteikből, vágyaikból és képességeikből, hanem még az ágyban sem. Igen, még a legintimebb pillanatokban is kénytelenek a másik nem által konstruált és rájuk lőcsölt "realitás" követelményei szerint cselekedni, és túlélési stratégiájuk a legtöbb esetben kimerül ezen konstruált realitáshoz való igazodásban, illetve belsővé tételében.
Nem kell járatosnak lenni a freudista irodalomban, hogy éljünk eszközeivel, mikor meg kívánjuk regulázni tévelygő nőinket, akiknek esetleg sajátos elképzeléseik vannak arról, hogy mi módon is esik jól nekik a szeretkezés, és milyen módon evidens számukra az orgazmus. Sajnálatos módon ugyanis a freudista analitikusok alaptézisei népszerűsített formában meglehetős széles körben támadták meg, árasztották el és itatták át a nagy fehér ember köz-tudatát a huszadik században. Márpedig az eszmék makacs dolgok, különösen akkor, mikor maga a valóság kívánja számon kérni magát rajtuk. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a freudi eszmék nagy virulenciával élnek tovább és hatnak ma is a közgondolkodásban. Ez nyilván azért történt így, mert a freudi gondolatok kitűnően indokolták a nemek között fennálló hatalmi, illetve alárendelődési viszonyok létrejöttét a patriarchális társadalmakban, és igazolták azok jogosságát. Így lett a nők biológiai meghatározottsága egyúttal társadalmi végzetük is.
De lássuk csak,
ki mindenki frigid
a freudista történetben
Szinte minden nő, akivel egyáltalában találkozhatunk az életben. Az is frigid, aki túl felajzott, az is, aki szexuálisan agresszív - magyarul: szeret kezdeményezni -, az is, aki klitoriálisan élvez, és persze olyanok is, akik a vaginális örömök helyett egyéb aktusokat preferálnak, vagy pedig egyáltalában véve semmilyet se. Legfeljebb az nincs frigidnek bélyegezve, aki a vele szemben támasztott férfiúi elvárásokhoz való igazodás közben vagy mélyen hallgat arról, amit tényleg gondol és akar, vagy olyan ügyesen hazudik, hogy még ő maga is elhiszi.
Itt ülünk a nagy fehér Európában, übermensch-tudattól szétfeszülő büszke kebelekkel, és kitűnően tudunk hörögni azon, hogy milyen barbár az afrikai nővé avatási rítus, melyben gyakorlatilag kasztrálják őket, illetve hát, JUJ! kasztrálják MAGUKAT, miközben Európában mind a mai napig hasonló módon dominál a nők szellemi-szexuális kasztrációja, és persze az eme aktust jóváíró önkasztráció. Tény, hogy az afrikai kasztráció szó szerint véresebb, amennyiben eredménye visszafordíthatatlan, és a primitív körülmények között elvégzett "műtét" egy életre megnyomorítja a "pácienseket". De miért is van szükségük erre? A nőt ilyenkor tulajdonképpen hímnős jellegétől kívánják megfosztani, azért, hogy tisztán és egyértelműen lehessen nő a reátestált női szerepekben (vagy hogy még azon az egycentis kis phalloszán át se részesüljön - akár csak szimbolikus értelemben - semmilyen férfiakat illető előjogból, például az orgazmusból). Persze az is logikus gondolatnak tűnhet a férfitől, hogy ha az ő farkának a női hüvely a tökéletesen illeszkedő helye, és neki a nemzéshez általában orgazmusra van szüksége, akkor nyilván hasonlóképpen a nőnek is orgazmusa van ugyanott, ugyanakkor.
Csakhogy az evolúció keresztbe tesz a logikának - mármint maga az ok-okozati folyamat a céltételező szemléletnek.
Ha mindkét félnek egyszerre és ugyanott kellene elélveznie a szaporodáshoz, akkor már rég kihalásnak indultunk volna, mint a pandák. Ennek a feltételnek ugyanis százalékosan rendkívül ritkán tudott volna eleget tenni a természet, még akkor is, ha a klitoriszt a vagina belsejébe süllyesztette volna, hogy ott kényelmesen lehessen ajzani a pénisszel. Egyszerűen el kell tudnunk fogadni, hogy a való életben a női orgazmus fakultatív és teljesen független a nemzéstől. Mind a nőknek, mind a férfiaknak szembe kell nézni azzal a sajátos evolúciós történettel, amelynek átmeneti végpontján épp most állunk, egy sajátságos, akár abszurdnak is tekinthető fizikai felépítéssel, melybe rengeteg esetleges, azaz véletlenszerű fordulat eredménye is beépült. Már az is nagy szó, hogy az evolúció egyáltalán meghagyta a nőnek ezt az orgazmikus szervet. De ha már így van, miért helyezte el ilyen távol a hüvely bejáratától? Így közösülés közben szinte alig tudja érinteni a pénisz. Nem baj, az ember már réges-rég többről szól puszta szaporodásánál. Ha az evolúció kibabrált velünk, az ember játékos természete - mely amúgy is imádja a kihívásokat - majd feltalálja magát, és kitalálja, hogyan is hasznosítsa ezt az "extra" szervet. Illetve hát bocsánat, a nők már rég ki is találták. Ha viszont mégis muszáj azon spekulálnunk, hogy van-e valamilyen elengedhetetlen funkciója a csiklónak, ott és úgy, ahogy található, tekintsünk rá, mint egy liftgombra, amely megfelelő stimuláció esetén kitárja a liftajtót, hogy együtt - tehát konszenzussal - léphessünk be a kilövősilóba, és bíborban, bársonyban, gyöngyös koszorúban elrepülhessünk.
Csak extra csemegének írom ide, hogy biológusok legfrissebb kutatásai szerint a nőké az eredeti, standard méretű klitorisz a (prototípus), és a férfiaké egy későbbi fejlődés eredményeként nőtte túl magát, és lett belőle pénisz. Magyarán, ezen biológusok szemüvegén át tekintve a világegyetemet, a klitorisz valójában eredetileg is női jellegű szerv, nem pedig csökevényes hímtag, így orgazmikus "juttatásai" magától értetődően, mintegy történelmi jogon "járnak" a nőknek.
Csakhogy a freudizmus katekizmusa szerint - mely nők generációinak életét nyomorította meg - a normális felnőtt nőnek nem egyszerűen kötelességtudóan le kell mondania gyermekkori klitoriális elfoglaltságairól, hanem mintegy ki kell iktatnia e szerv létezését mindennapjaiból. Majd ezek után orgazmusát áhítatos meggyőződéssel és elhivatottságtudattal egy az egyben át kell helyeznie a vaginájába, mert csak így juthat hozzá ahhoz a mentális egyensúlyhoz, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kiteljesedjen a neki megfellebbezhetetlenül kiosztott feminin sorsban: hogy jó anya és jó feleség lehessen. Az áthelyezés után pedig semmit sem kell tennie az égegyadta világon, csak passzívan és megadóan várnia
a hercegi pénisz
megérkezésére,
amely majd felébreszti csipkerózsikai szunnyadozásából vagináját, hogy igazi, felnőtt orgazmussal ajándékozhassa meg.
Mivel itt merőben spekulatív elméletről van szó, a freudistákat nyilvánvalóan nem érdekelte, hogy a vagina mélységei számára kötelezően előírt orgazmus egyáltalában megvalósítható-e a gyakorlatban. Az elmélet virágkorában ugyanis erről még egyáltalában nem folytattak tudományos, biológiai kutatásokat, az érintettek, azaz a nők véleménye pedig nem számított. És persze az sem számított, hogy a klitorisz a fentiekhez képest nem egyszerűen kézenfekvő (kézreálló), hanem emberemlékezet óta a leginkább bevált és működő orgazmikus szerv. De ami létező és nyilvánvaló, az nem több zavaró körülménynél, hiszen a cél a fenti szempontnál sokkal szentebb és magasabb rendű: segítsük hozzá a nőt, hogy életét biológiailag ráosztott feladatára és e feladat helyszínére összpontosítsa, hiszen nem más ő, mint kihordó edénye a jövő nemzedékeinek.
De képzeljük el, ha az emberi evolúciós fejlődés kezdetén a történések szeszélye folytán a nőstény kapja a nagyobb fizikai erőt és termetet, és ez az erőfölénye később lefordítódik a magasabb társadalmi pozíciók betöltésének és az aktív princípium birtoklásának privilégiumára. És a nők kitalálják, hogy úgy tudják legjobban kordában tartani a férfiakat, valamint totális kontrollt gyakorolni az emberiség szaporodása felett, ha beadagolják nekik: csak az a felnőtt és normális férfi, aki szépen békén hagyja a farkát, és orgazmusát kötelességtudóan áthelyezi a tojásaira, amit a nők szívesen nyalogatnak majd nekik, ha épp úgy szottyan kedvük. Elég hamar kiderülne, hogy ezzel a valóságra terített ideologikus "hálóval" a nők újra meg újra meg tudják majd erősíteni kizárólagos hatalmukat. Persze ők maguk is hinnének ebben a tojás-ügyletben, mert érdekeik így kívánnák. Ez nem lehetetlen feladat, hisz például én is úgy láttam úttörő koromban, hogy a proletariátus van hatalmon. Egyértelmű volt számomra, hogy ami alul van, az van tulajdonképpen felül, hogy aki lent izzad, és keveset keres, meg megmondják neki, hogy hol, merre, meddig, az jár végső soron jobban, mert minden kizárólagosan az ő érdekében történik. Meg tényleg hittem, hogy a nők egyenlők a férfiakkal, mert ez volt deklarálva, és hiába kerestek kevesebbet, meg volt kevesebb beleszólásuk, meg voltak leintegetve meg leinzultálva naponta, meg dolgoztak kétszer annyit, mint a férfiak, egyszóval hiába lógott bele meg köhögött, prüszkölt pofánkba a valóság pillanatonként, vagy amikor csak tehette, a rendszer által felszentelt ideológia erősebb volt nála. Nem csoda, hisz a túlélésünk függött tőle. A mi egyenlőségünknek az volt a legfőbb bizonyítéka, hogy piszkosul és látványosan le voltunk nyomva. Az emberi elme rettenetes képessége, hogy állandóan képes igazítani a valóságfelfogásán az uralkodó ideológiák széljárásának megfelelően.
Fikciónkban a férfiak egy része azonnal igazodna a tojás-történethez, hiszen ezt szorgalmazná túlélési ösztöne, úgyhogy kötelességtudóan hanyagolná péniszét. Az elmélet kőkeményen átrendezné a valóságot számukra, és bár a tojásuk által közvetített orgazmus csak halovány mása lenne a farkinak, vagy egyáltalán semmilyen se, mégis elfogadnák a helyzetet, mint a társadalmi rendbe való beilleszkedés, tehát a fennmaradás megvétózhatatlan feltételét. A férfiak egy másik része titokban persze rengeteget maszturbálna, bár hangosan és nyilvánosan egyetértene a valóságnak a hatalom oldaláról megfogalmazott és megkívánt értelmezésével. A lázadók pedig, akik nyíltan a farkuk mellett foglalnának állást, és megtámadnák a tojás-orgazmust, mely szerintük vagy elérhetetlen, vagy pedig rendkívül halovány és körülményes a farokéhoz képest, nos, ők egyedül maradnának és kiközösíttetnének, mint elhajlók, akikről persze rögtön kiderülne, hogy hisztérikusak, amorálisak, sőt egyenesen perverzek. Ja, és persze frigidek.
De térjünk vissza jelenünkbe, ahol minden pont másképpen van fordítva.
Azok a férfiak, akik még ma is agresszíven számon kérik a kizárólag vaginális izgatás által kiváltott orgazmust a nőn (gondolok itt a "ha igazán szeretnél, vaginálisan is hajlandó lennél elélvezni" kezdetű szövegekre), persze nem biztos, hogy ugyanabból indulnak ki, mint az eredeti elmélet megalkotói. De a freudista ideológia még hígított, vulgár-népszerűsített formájában is kapóra jön nekik "igazukban". Számukra egyszerűen csak kényelmes a tudat, hogy a nőnek márpedig így is, úgy is ott kell (müssen) orgazmálnia, ahová ő a farkát teszi. Így tehát neki (a férfinak) nincs semmilyen külön házi feladata. És ha a nő mégsem elégül ki ott, ahová ő épp tenni kívánja isteni phalloszát, akkor magára vessen: nőjön már fel, legyen nagykislány, és - helyezze át...
Jól látható, hogy miközben hidegháborús boszorkányüldözésnek, tiltásnak, illetve hanyagolásnak van kitéve a klitorisz az egyik oldalon (kitűnő bűnbak-anyag, melyből tetszés szerint faragható imperialista vagy kommunista ügynök), a péniszben való vallásos, feltétlen hit teszi teljessé a képet a másikon. Hasonlóképpen ahhoz a hithez, amelyet például fanatikus szabadpiachívők gyakorolnak, akik hisznek a piac folyamatainak és e folyamatok végeredményeinek feltétlen és eredendő jóságában. Már persze akkor, ha nincs semmiféle külön, manuális beavatkozás semmilyen kormányzat vagy bármely más adminisztratív szerv részéről. A történelem azonban azt mutatja, hogy sohasem létezett piac teljesen mentesen a különböző nem piaci jellegű szervek belenyúlkálásaitól, a modern piacot meg végképp nem hagyhatjuk kontroll nélkül, ha nem akarjuk, hogy minden a feje tetejére álljon. Ugyanígy nem működik az a hit sem, hogy csak szépen bízzuk magunkat feltételek nélkül a phalloszra és annak szabad, ösztönös megnyilvánulásaira, mert az így biztosan mindenkinek a legjobbat hozza majd ki a helyzetből. Igen, mindenki részesedik majd az erogén mannából, amiképpen a szakács machinációiból A 22-es csapdájában.
Ez az "élvezz el ott, ahová én épp rakom neked" attitűd különben olyannyira igaz, hogy még azt is elvárnák a nőtől, hogy orális szex esetén is tegyen úgy, mintha képes volna elélvezni a szájával - legalábbis a standard pornófilmekben ez így lett beadagolva nekünk. És bár minden férfinak is van anusza - mely pontosan ugyanolyan szerkezetű és ugyanúgy funkcionál, mint a nőké -, ők ezt a szervüket az esetek többségében nem szívesen kínálnák fel használatra (illetve hát rongálásra, hisz jól tudják, nem csak fájdalommal tud járni az anális aktus, idős korukban meglehetős szükségük lesz még záróizmaikra), valamiért mégis úgy gondolják, hogy mivel nekik van mit oda behelyezni, ezért a nőnek az a dolga - akár tetszik neki, akár nem -, hogy ott is legyen szíves elélvezni tudni. Vagy legalábbis tegyen úgy. Nem csoda hát, hogy a megfelelni akarás irtóztató görcsében - ahogy egy másik kedves barátnőm fogalmazott - "egész Kelet-Európa műsikolyoktól hangos".
Ennek a cikknek a megírására azonban nem a fent említett, csömörben megboldogult műsikolyok, hanem az a közjáték adta az indítékot, melyben egy nálam egy generációval fiatalabb barátnőm mulatságos, ám mégis véresen komoly kéréssel hívott fel a mobilján: azonnal beszéljek a mellette ülő barátjával az orgazmusról, mert ő már nem bírja idegekkel. Beszéltem. Eléggé elképesztett, hogy a fiatalember érvelése egy az egyben követte annak a két - magát rendkívül felvilágosultnak tartó -, szintén kelet-európai férfiúnak az érvrendszerét, akikkel több mind két évtizede (már jóval a szexuális forradalmon túl) próbáltam meg erről a témáról eszmét cserélni. Akkor hamar feladtam. Térben és időben egymástól függetlenül mindketten visszakézből lefrigideztek - épp azt próbáltam elmesélni nekik, hogyan segíthetnének hozzá az orgazmushoz -, és persze mindketten az előző nőjükre hivatkoztak. Jellemző módon az elképedésen túl még mindig elsősorban az ő egójuk védelmével voltam elfoglalva, ezért nem hívtam fel egyikük figyelmét arra, hogy pár másodpercen túl amúgy sem igen szokta tudni tartani erekcióját, a másikét meg arra, hogy mérete semmiképpen sem tenné lehetővé, hogy stimulálja vele a hüvelyemben nyüzsgő G, X, U és egyéb, még fel sem térképezett, így tehát el sem nevezett erogén pontok tömegét. Arra meg már végképp nem volt bátorságom, hogy rámutassak: kész szerencse, hogy nem feltétlenül szükséges mindent kizárólag a férfi felkent farkával elintézni, az ember ember mivoltában már rég feltalálta a kézzel való besegítés aktusát is. A kéznek több überelhetetlen előnye is van: mozgásában fürgébb és irányíthatóbb, nincsenek sem erekciós, sem méretbeli gondjai, nem fog lekókadni se idő előtt, se a döntő pillanatban, és biztosítást is olcsóbb kötni rá, mint a farokra.
Az előző nőre való hivatkozás persze kicsit olyan, mint valamely nagy hatalmú tekintély felemlegetése. Emlékeztet arra, ahogyan egyetemi dolgozatainkat írtuk. Ha kaptunk egy témát, magától értetődően nem az adott valóságból indultunk ki, mely csak összekutyulta volna azt az előirányzott tökélyt, mely felé szemellenzősen menetelnünk kellett, és megrendíthette volna a müssen-valóság hitelét. Ehelyett rohantunk a klasszikusokhoz. Összeollóztuk Marxtól, Engelstől, Lenintől a kihozandó mondanivaló megfelelő alkatrészeit, majd mindezt leöntöttük egy kis dialmat-törtmat szósszal. És mit érdemel az a férfi, aki önző, narcisztikus módon csak saját szükségleteivel van elfoglalva, és nem eléggé nyitott aktuális nőjének elképzeléseire saját magáról és arról, hogy mi is jó neki az ágyban?
Hazugságot.
Kár, hogy ez a másiknak is oly kínos, kényelmetlen és káros.
Az előző nő köztünk van
De hát ki ez az előző nő, akibe épp hogy belehelyezik csodás phalloszukat a férfiak, és ő azonnal, minden teketória nélkül eljut a csúcsra, mégpedig kizárólag va-gi-ná-li-san? Lehetséges ez? Igen. Bár mondjuk az ilyen nőbe bele se kell helyezni semmit, akkor is el fog élvezni. Hogy ezt mindennap tudná-e produkálni, kétlem, de mindannyiunknak (beleértve a férfiakat is) vannak olyan felfokozott kemikális, mentális, érzelmi állapotaink, amikor spontán orgazmusnak eshetünk üdvözült áldozatul. Ez gyakorlatilag bármilyen élethelyzetben előfordulhat, a tömegközlekedés közepén, az adóhivatalban vagy akár éjjel, álmunkban is, miközben kezünk esetleg belelóg a gyerek bilijébe. Nem akarok senkit lehorgasztani, de megfelelő konstellációk esetén tisztán mentális izgatás révén is el lehet menni, ezenkívül vannak légzéstechnikák is, melyek elsajátítása esetén még gondolnunk sem kell közben semmire. Épp a minap találták meg azt a pontot a gerincen, melynek elektromos stimulálása egy másodperc töredéke alatt lövi ki a szerencsés pácienst az orgazmikus kozmoszba.
De mi most nem ezekről az esetekről akarunk beszélni, hanem arról az átlagos esetről, amikor keresztülverekedtük magunkat egy átlag munkanapon, a tömegközlekedésen, az önadminisztráció poklának legalább hét körén, és aztán ágyba bújunk és összetesszük szerettünkkel mindazt, amink van. És az oly nagyon jól tud esni nekünk, hogy csak annyit motyogunk értetlenül, üveges szemekkel, hogy "miért is nem tettük ezt meg korábban????" És tényleg nem értjük, hogy mit kerestünk, mit hajszoltunk odakint a nagyvilágban, egész nap, fogcsikorgatva. Ezekben az intim pillanatokban minden egyéb emberi céltevékenység tökéletesen értelmetlennek tűnik. Szóval, ezeken az átlagos hétköznapokon ott fog a rendelkezésünkre állni a régi, hű, az orgazmus tekintetében rendkívül megbízható, jól bevált klitorisz, melyre masszív tömegek számíthattak a történelem folyamán szinte minden körülmények között, és amely, ígérem, még a férfiak hímtagjánál is kiszámíthatóbban működik. Freudisták ide, vaginaorgazmus-hívők oda, a nők döntő többsége, ha egyáltalán eljut az orgazmusig, azt klitoriálisan teszi (azaz innen kiindulva), a klitorisz stimulálásával, legfeljebb nem beszél róla, nehogy még ezért is külön megbélyegezzék, és inadekvátnak meg diszfunkcionálisnak kelljen éreznie magát.
Ezt az állításomat egyáltalán nem cáfolja az a tény, hogy tudok olyan nőről, aki kizárólag csak mellének orális izgatása révén képes orgazmushoz jutni. A valahol a vagina rejtelmes mélységeiben elérhető misztikus, magasabb rendű, mindent elsöprő orgazmusra, mely fényes üstökösként ragyogja be galaktikánk egét, elsősorban a férfiak erotikus fantáziájának és egójának van szüksége. A gondok akkor kezdődnek, amikor ezt a fantáziájukban lakozó rejtélyes női orgazmust nevezik ki az IGAZINAK ("Pedig azt mondják, az az igazi" - mondta nekem még ezen újság szerkesztője is a telefonba), melyért nem igazán kell extra - a nők által kívánatosnak tartott - erőfeszítéseket tenni. Ezzel a mesterséges szembeállítással a klitoriális orgazmus automatikusan leértékelődik, azaz "nem igazivá" és persze rögtön hanyagolhatóvá is válik. Így teszik még a magukat felvilágosultnak tartó férfiak is a nőt az úgynevezett "feminin misztika" áldozatává. De misztikusnak lenni nem a nő eredeti igénye - semmi szexuális haszna nincs belőle, legfeljebb álerkölcsi - ráadásul, míg fel nem lázad a ráoktrojált misztikum ellen, műorgazmusok frusztráló tömeggyártásában kell segédkezet nyújtania.
Míg a férfiak inkább orgazmus-központúak,
valamint fanatikus
numeraszámlálók,
és ebben a tekintetben célratörőbbek, a nők számára - akiknek szintén szükségük van az orgazmus nyújtotta csúcsélményre és az azt követő megkönnyebbülésre - az érzelmi kötődés és érzéki szövegkörnyezet legalább ugyanannyi súllyal esik a latba. De az ember köztudottan szorongásoldásra is használja a szeretkezést, tehát kőkeményen számít az orgazmus vonatán érkező boldogságérzetet okozó endorfin-szállítmányokra. Mégis úgy tűnik, a nő sokkal több mindennek tud örülni a szexben, mint a férfi, sokkal több dolog mellett szeret elidőzni. Az ölelkezés, csókolózás, simogatás - a gyöngédség és törődés "tradicionális" megnyilvánulásai - mellett persze a hüvelyi örömöknek is szeret áldozni. Igen, most, hogy talán sikerült némileg rehabilitálnunk a klitoriszt, és visszaajándékozni a nőknek mint orgazmusuknak legitim szervét, szeretném eloszlatni a hüvellyel kapcsolatos és e rehabilitás során keletkezett esetleges tévképzeteket is. Azt hiszem, alig van olyan, magát heteroszexuálisnak tartó nő, akinek ne okozna hiányérzetet, ha huzamosabb időn át férfival való közösülés nélkül kell élnie. De míg a nő számára a szeretkezéshez alapvetően tartozik hozzá az egymásban levés biztonságérzetet és megnyugvást nyújtó élménye, addig magához az orgazmushoz nincs elengedhetetlenül szüksége a férfi phalloszára - bár az kétségkívül íz- és élményfokozó. Képzeljük el, hogy egy világkatasztrófa után egyetlen férfi és nő marad a földön, és mázlijukra még vonzódnak is egymáshoz. Ám a férfi szexuális kérdésekben visszamaradt tuskó, és választás elé állítja a nőt: "Anyukám, vagy a klitoriszoddal foglalkozol, vagy én boldoggá teszem a vaginádat, de a kettő együtt nem megy." Nos, ebben az esetben a nő, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a megadásban, elnézésben és a férfiak korlátoltságainak türelmes tolerálásában, nyilvánvalóan a vaginális örömöket választja - a klitoriszát legfeljebb majd elintézi maga, titokban.
A hüvely persze nemcsak érzéki örömöket okozó helyszín, hanem, mint fentebb céloztam rá, az alapvető érzelmi kötődések, az összetartozás megerősítésének helyszíne, és fontos szellemi élmények közvetítője is: az oly mélyen áhított egyesülésé a másik - naponta, sőt olykor pillanatonként elvesztett - felünkkel.
Ha a nő orgazmusának pillanataiban ujjunkat klitoriszán tartjuk, érezni fogjuk annak lüktetését, és ugyancsak érezni fogjuk hüvelyfalának "barátságos" összehúzódásait, amennyiben épp odabenn tartózkodunk. Bár az orgazmus ilyenkor a klitoriszból indul ki, hulláma mégis átsöpör a gát összes izmán - a szexológusok által erekciós szöveteknek nevezett részeken - melyek mintegy összefüggő "holdsarlót" képeznek. A gyönyör hullámai felcsapnak egészen a méhig, ahol különféle erősségű földrengéseket okozhatnak: kéjes gyönyörrel járó méhösszehúzódásokat is, és persze a hullám ezzel egyidőben végigsöpör az egész testen, az agy- és gerincvelőn, kisebb- nagyobb cunamit előidézve tárgyunk alanyában. Érdemes elgondolkozni azon, hogy a klitorisz kívülről nem látható része befele átlagosan 7.5 centi hosszú és eléri a hüvely falát is, állítólag pont ott, ahová a G-pont-mániások a g-pontot szeretik vizionálni, és ami egy cseppet sem mellékes, hanyagolható körülmény: ebben a kis csiklóban kétszer annyi idegvégződés van, mint a férfiak nagyra nőtt falloszában.
Van viszont egy rossz hírem a kizárólag farok által előidézett, makulátlan vaginális orgazmus elszánt, rettenethetetlen híveinek: magában a hüvelyben alig van idegvégződés - megjegyzem: hálistennek(!), különben kibírhatatlan lenne a szülés. Magyarul a hüvely nem úgy működik, nem azt érzi, és nem úgy érzékeny ahogy a fallosz, még akkor sem, ha e két különös testrész látványosan egymásba illik, és ha mindez első blikkre látszólag olyan egyszerűvé tehetné életünket… De talán ezen összeillő szervek másképp működésének mégis van fontos funckciója! Tudjuk például, hogy a gorillának - a legnagyobb testű főemlősnek - nagyon kicsi, átlagban ötcentis a farkacskája, ezért különösen sokat kell törődnie a nősténnyel, vakargatással, ölelgetéssel, csókocskákkal, hogy bele tudja varázsolni icipici vesszejét, amely gyöngéd bánásmódot, megfigyelők szerint, a gorilla nőstények rendkívüli módon élveznek. Hasonlóképpen, a hosszas édesgetés, ölelgetés, simogatás, törődő kurkászás csak erősítheti bármelyik homo sapiens pár kapcsolatát és szociális helytálló képességét.
Bár kevés férfinak akkora a farokmérete, hogy megtehesse, mégis megfelelő pózok és konstellációk esetén a férfi vesszeje - sok egyéb erogén pont mellett - érinteni fogja a méhnyakat, sőt esetleg még a mögötte lévő kis odúba is sikerül "benyúlnia". Ez az érintés valóban rendkívül erős kéjérzetet tud okozni a nőkben, és szerencsés esetben, az előző orgazmusfolyamatra építve - mely vérrel telítette az egész régiót -, további kéjhullámokat indíthat el. Hogy az ily módon generált kéjhullámokat a klitoriszból kiinduló orgazmusnál erősebbnek, tompábbnak vagy egyszerűen csak másmilyennek fogja értékelni a nő, az teljesen szubjektív. A lényeg az, hogy az érzet valóban felvillanyozóan
kéjes, különös és örömteli
(bár embere válogatja, és így nem biztos, hogy mindenkinek kéjesebb annál, mintha egyszerűen belenyalnának a fülébe), és nagyjából az a mondat tudná összegezni, amit egy punk újságírónőtől hallottam: "Szeretem, ha felnyomják a méhemet az agyamba." Ám ezzel nem akarok senkit túlzott vadulásra buzdítani: ne felejtsük el, amit a mentőorvosok szoktak magyarázni már kissé elkésve a mentőkocsiban: a méhnyak törékeny és sebezhető, a farok viszont bizonyos esetekben fegyvernek minősülő tárgy. Úgyhogy csak óvatosan, ahogy a nagyanyám mondaná, ha még élne: a szexuális játékban mindennel szabad kísérletezni, ami jólesik és kíváncsivá teszi a feleket, és ami nem okoz fájdalmat és maradandó károsodást.
Bár az örökkévaló lélek szempontjából eléggé esetlegesnek tűnik, hogy ki milyen alkalmi szervvel van épp felszerelkezve emberi életútjainak adott pillanataiban, mégis, csak abból indulhatunk ki, amink van. (Hozott anyagból kell dolgoznunk, nem pedig abból, amit Móricka szeretne magának.) Ehhez viszont le kell vetkőznünk azt a torz látásmódot - és az ebből fakadó elvárásrendszerünket -, amit társadalmi helyzetünk különbözősége hívott életre. Ha hihetünk a kutatóknak, az ember, szexuális képességei révén, két lábon járó egészséggyár. A gyakori szeretkezés rendben tartja a kardiovaszkuláris rendszerünket, és olyan anyagokat termel, melyek megőrzik fiatalságunkat és elősegítik szellemi-lelki kiegyensúlyozottságunkat. De a nőnek nagyon sok türelemre, támogatásra és belátásra van szüksége a férfi részéről ahhoz, hogy megengedje magának szükségletei kinyilvánítását, illetve azt, hogy képes legyen magából kiindulni, hogy egyáltalán nyíltan szembe merjen nézni saját örömszerző képességeivel és ezen örömök generálásának helyszíneivel, hogy kihámozza őket a gyermekkori és felnőttkori tiltások és elvárások vastag rétegei alól, abból a zavaros, törmelékes ideológiai csomagolásból, a valóság hím-konstrukciójából, amely az utolsó pár ezer évben pakolódott rájuk.
A szerző író.
ps: a fenti szöveg, ezen a blogon is olvasható:
http://oxiblog.freeblog.hu/archives/2008/09/03/Uj-regi_klitorisz_filozofia_Egom_City-ben
Utolsó kommentek